Kárpátalja, Erdély, Felvidék, Délvidék, Erdély 2018.
 
Beszámolóvideó Fényképek Rádióriport Rádióhír

 

B6A-11-HA-01-419 - Jászkarajenő


Kárpátalján jártunk

A jászkarajenői Gróf Széchenyi István Általános Iskola tantestülete kiemelten fontosnak tartja, hogy tanulói kapcsolatot építhessenek a határainkon túl élő magyarokkal. Több alkalommal jártak már a pedagógusok és tanulók Erdélyben, ahol a testvértelepülés, Tusnádfürdő látta vendégül a kiutazókat.

Ebben az évben az általános iskolák is bekapcsolódhattak a Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt HATÁRTALANUL - Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre című pályázati programba.

Iskolánk "Nagy magyarok nyomában Kárpátalján" elnevezésű pályázatát a bizottság 673 600 forint összegű támogatásban részesítette. A támogatásból tudtuk fedezni az utazás költségét, amely 360.000 Ft volt és a szállás költségét 313.600 Ft értékben.

A pályázati program megvalósítására 2012. május 17- 19. között került sor. A programon 25 diákunk vehetett részt.

Kárpátaljai kirándulás kiemelt célja volt a nagy magyar történelmi személyek által érintett települések felkeresése. Jártunk Beregszászon, Munkácson, Tiszacsomán, Szolyván, a Vereckei-hágónál, Ungváron. Kiváló helyi honismereti vezető, Molnár László, volt segítségünkre a 3 nap alatt. Tudásával, személyiségével, magyarságtudatával jó példát mutatott diákjainknak.

A kirándulás során a tanulók megismerkedtek a több száz éve együtt élő népek múltjával, jelenével, Kárpátalja természeti értékeivel, bepillantást nyerhettek az ott élő gyerekek életébe. Iskolalátogatáson voltunk a beregszászi 9. számú magyar iskolában, ahol bemutattuk településünket és iskolánkat egy kisfilmmel, kulturális műsort adtak elő diákjaink, közösen túráztunk az iskola melletti dombra és elültettük az összetartozást szimbolizáló fát, melyet nemzetiszínű szalaggal díszítettünk. A második napon közös esti programunk volt a mezőgecsei iskola tanulóival. A néptánc bemutatók után játékos vetélkedő volt a vegyesen (jászkarajenői és mezőgecsei tanulók) kialakított csapatok között. Mindkét iskolában átadtuk a gyerekek által összegyűjtött adományokat (tankönyvek, mesekönyvek, játékok, édesség, papír-írószer) melyet a kárpátaljai diákok nagy örömmel fogadták.

Személyes kapcsolatok, barátságok alakultak ki a gyerekek között, melyek ápolása lesz a feladatunk a jövőben.

 

Útinapló
Beszámoló videó
 
Beregszász
 
 
Mezőgecse
Munkács
Szolyva
Ungvár
Verecke
Előkészítő óra
Értékelő óra
Bemutató óra

 

 

Rádióriport a Cegléd Rádió 88-ban
 
 

 

 

A hallgató híre
a Neo FM-en 2012. május 25-én 14.00-kor
 

 

Hallgató Híre:

Nagy magyarok nyomában jártak Kárpátalján egy Pest megyei kis falu diákjai és tanárai. A jászkarajenői Gróf Széchenyi István Általános Iskolából 25 tanuló jutott el Beregszászra, Munkácsra, Tiszacsomára, Szolyvára, a Vereckei-hágóhoz és Ungvárra.

A Határtalanul- Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre elnevezésű pályázaton nyertek több mint 670 ezer forintos támogatást. Túráztak, kulturális műsort adtak elő, iskolalátogatáson is jártak, játékos vetélkedőket szerveztek. A gyerekek ajándékokat is vittek ottani társaiknak: könyvekkel, édességekkel, játékokkal és papír-írószerekkel lepték meg őket. Számtalan élménnyel gazdagodtak.

 

A hallgató híre
a Neo FM-en 2012. május 25-én 18.00-kor

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Beszámolóvideó Fényképek

 

HAT-14-01-0550-Jászkarajenő


Erdélyben jártunk

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő HAT-14-01-0550 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett .

Nagy magyarok nyomában Erdélyben, testvértelepülésünk (Tusnádfürdő) érintésével című pályázatunk 559.800 Ft támogatást kapott.

Ennek felhasználására 2015. május 21-24. között került sor. 17 tanuló és 2 pedagógus utazhatott ebből a támogatásból Erdélybe.

A képek segítségével bemutatjuk a pályázat megvalósítását, amely előkészítő órából, utazásból, értékelő órából állt. Valamint levetítettük a kiránduláson készült képeket és a június 4- i trianoni megemlékezés keretében is összekapcsoltuk a határon túli magyarok közt tett utazás élményeit, tapasztalatait.

Beszámoló videó
 
A kiránduláson készült képek
Előkészítő óra Előkészítő óra Koszorúzás Aradon Idézet felolvasása Farkaslakán Koszorúzás Farkaslakán Fehéregyháza-Emlékkard elhelyezése Pihenő Királyhágón Királyhágó-autóbusz
Kisbacon-Benedek Elek emlékház Kisbacon-koszorúzás Kolozsvár-Mátyás szobor Kolozsvár-Szent Mihály Templom Kolozsvár-Mátyás szülőháza Korond-látogatás a fazekasműhelyben Sepsibükszád-iskolalátogatás Sepsibükszád-virágátadás
Segesvár-törénelmi séta Sepsiszentgyörgy-városnézés Székelykeresztúr-emlékszalag Székelyudvarhely-koszorúzás Székelyudvarhely-városnézés Szent Anna-tó Szováta-koszorúzás Szováta-séta
Tusnádfürdő-szállás Tusnádfürdő-iskolalátogatás Tusnádfürdő-ajándékozás Tusnádfürdő-táncház Tusnádfürdő-táncház Tusnádfürdő-Csukás-tó; városnézés Tusnádfürdő-túra az Olt folyóhoz Tusnádfürdő-Szent Ferenc Alapítványi Gyermekotthon
Tusnádfürdő-adományozás Tusnádfürdő-Gyermekotthon műsor Tusnádfürdő-Gyermekotthon műsor Vajdahunyad-várlátogatás Jászkarajenő-bemutató foglalkozás Jászkarajenő-értékelő óra Jászkarajenő-értékelő óra Jászkarajenő-tablók
Jászkarajenő-vetítés Jászkarajenő-Nemzeti Összetartozás Napja Jászkarajenő-Nemzeti Összetartozás Napja

 

 

 

 

 

 

 
Beszámolóvideó Fényképek Újságcikk

 

HAT-15-05-0122-Jászkarajenő


Határtalanul - Felvidéken

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Határtalanul Programon a Jászkarajenői Széchenyi István Általános iskola ismét eredményesen vett részt és nyert.

Barangolás a Felvidéken című pályázatuk az oktatásért felelős miniszter döntése alapján 610.000 Ft támogatásban részesültünk, így 18 diák és 2 pedagógus utazhatott ki nagyon kedvező anyagi feltételekkel.

Az utazásra 2016. május 26-28. között került sor. A Barangolás során felkerestük a híres bányavárosokat, valamint a sok-sok magyar történelmi emléket őrző Lőcsét, Szepes várát, Kassát.

Az utazás célja volt a személyes kapcsolatok kiépítése a határon túli fiatalokkal. Ezért meglátogattunk egy iskolát is Ipolyszakálloson, ahol nagy szeretettel láttak vendégül Bennünket.

A képek segítségével bemutatjuk a pályázat megvalósítását, amely előkészítő órából, utazásból, értékelő órából állt.

Beszámoló videó Újságcikk
   
A kiránduláson készült képek
 
Előkészületek
 
Ipolyszakállos
Selmecbánya
Körmöcbánya
Besztercebánya
Nagyszalók
Lőcse
Szepesi vár
Kassa
Értékelő óra
Bemutató előadás

 

 

 

 

 

 

 

 

HAT-16-01-0432-Jászkarajenő

 


Határtalanul - Délvidéken

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Határtalanul Programon a Jászkarajenői Széchenyi István Általános Iskola ismét eredményesen vett részt. "Történelmünk nyomában Délvidéken" című pályázatunk az oktatásért felelős miniszter döntése alapján 670.000 Ft támogatásban részesültünk, így 20 diák és 2 pedagógus utazhatott ki nagyon kedvező anyagi feltételekkel.

Az utazásra 2017 májusának végén került sor. A történelmi barangolás során felkerestük Csáktornya, Varasd, Celje, Lendva várait, gyönyörű templomait. Megismerkedtünk a Cillei család, Corvin János életének jelentős helyszíneivel és a Muravidékkel. Az utazás célja volt a személyes kapcsolatok kiépítése a határon túli fiatalokkal. Ezért meglátogattunk egy iskolát is Varasdon, ahol nagy szeretettel látták vendégül a csoportot. A diákok ajándékokat is vittek magukkal. Többek között Kormos Lajos helyi méhész által felajánlott akácmézet, amely ma már Hungarikumnak számít, valamint a Határtalanul Program logójával ellátott tollat, és saját készítésű könyvjelzőket.

A kirándulást a kísérő pedagógusok - Kobela Mária és Sági Lajos - által jól megtervezett előkészítő óra előzte meg. A kirándulásról hazatérve a gyerekek a nevelőkkel együtt értékelték is az utazást. A délvidéki kiránduláson készült fotókból az érdeklődőknek vetítést is tartottak a trianoni megemlékezés keretein belül.

Beszámoló videó
 

 

A kiránduláson készült képek

 

Előkészítő óra

 

Csáktornya

 

Varasd

 

Lepoglava

 

Celje

 

Maribor

 

Muraszombat

 

Nagytótlak

 

Lendva

 

Értékelő óra

 

 

 

 

 

 

 

 

HAT-17-01-2017-01033-Jászkarajenő

 


Határtalanul - ismét Erdélyben

A Jászkarajenői Széchenyi István Általános Iskola ismét eredményesen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Határtalanul Programra. Idén, a pályázati program keretén belül már másodszor, Erdély volt az úti cél.

A 2018 májusában megvalósuló utazásunk témája: Erdély természeti kincsei. A pályázaton elnyert összeg 890000 forint volt, ami lehetővé tette azt, hogy a 25 tanuló és a két kísérő pedagógus (Tüdős Lajosné, Roják Vince) kedvező anyagi feltételekkel utazhasson.

Iskolánk tanulói maguk is láthatták a négy napos kirándulás alatt a méltán csodált Erdély természeti kincseit: a havasrekettyei vízesést, a Szent Anna-tavat, a Gyilkos-tavat, a Békás-szorost, a tordai hasadékot stb. A szállásunk első éjszaka a festői Torockón volt, majd három éjszakát tölthettünk el Tusnádfürdőn. Külön köszönettel tartozunk Palya István polgármester úrnak és Albert Tibor tusnádfürdői polgármesternek a szálláshely foglalásában nyújtott segítségért. Testvértelepülésünk iskoláját is meglátogattuk, ahol tanulóink találkozhattak erdélyi magyar gyerekekkel, megismerhettek egy határon túli magyar iskolát az intézmény igazgatója által bemutatva. A jászkarajenői tanulók örömmel adták át erdélyi társaiknak a saját maguk készítette nemzeti színű karkötőket és egyéb ajándékokat. Meglátogathattuk a tusnádfürdői gyermekotthont is, ahová értékes ajándékokat vittünk és adományoztunk bőkezű támogatóinknak köszönhetően. A sok természeti és kulturális élmény mellett emlékezetes pillanata volt kirándulásunknak, amikor a Szent Anna-tónál közelről láthattuk a tó közelében élő medvét, Sanyit.

Mint minden Határtalanul kirándulást, most ezt is egy, a kísérő pedagógusok által megszervezett előkészítő óra előzött meg. A pályázat zárásaként egy értékelő órára került sor, majd a trianoni megemlékezésen összegyűlteknek egy vetítéssel egybekötött élménybeszámolót tartott iskolánk igazgatója.

Utazásunkat adománnyal támogatta: Jászkarajenői Mezőgazdasági Zrt., Balogh Tészta, Kiss Ferencné, Kormos Lajos.

Beszámoló videó
 

 

A kiránduláson készült képek

 

Előkészítő óra

 

Nagyszalonta

 

Havasrekettye

 

Farkaslaka

 

Sóbánya

 

Árvaház

 

Békás-szoros

 

Iskola

 

Szent Anna-tó

 

Tusnádfürdő

 

Elszámoló óra